2009. május 28., csütörtök

Morzsák innen-onnan

Rég jelentkeztem már errefelé, de örömmel jelentem: élek! (nemtudom mások hogy vannak vele, de nekem ez mindenképpen az örörm egy forrása...).Előre szólok, hogy eme bejegyzésemnek feleannyi értelme sem lesz, mint az eddigieknek és feleannyira sem fog érdekelni senkit, de úgy vagyok vele, hogy legyen valami.Pontokba szedem, ami épp eszembe jut és közkincsnek gondolom:
- Először is: e bejegyzés megszületésének oka abban gyökerezik, hogy már 12 perce annak, hogy Petiék itt vannak egyezer magyar forinttal (Kis-Gerecse Trip Befektetési Alalp és Kölcsön), a KRESZ könyvemmel és azzal a célllal, hogy esetleg elviszik a sátrat, ami egyébként is az övék.DE ez csak az elmélet, merthogy Peti mindeközben még mindig online állapotú MSN-en és arról filozofálgat velem, hogy siessenek-e avagy sem.Nekem mindegy.
- SENKI NE KERESSEN ÖSSZEFÜGGÉST A PONTOK KÖZÖTT!!!köszönöm
- Mi lesz velünk??-hangzik a kérdés egyre több magyar mászó szájából, ahogy közeledik a hosszúhétvége.Szar idő mindenütt.Tervek.Terv romok.De itt is megbújik az optimizmus, hiszen míg mindenki a különböző külföldi esélyeket latolgatja, addig akad olyan keményfaszú is, aki négy napos Geri-tripre vállakozik...Mind vele vagyunk.
- Hallott-e már a tisztelt olvasó olyan esetről, hogy - hála az emberben rejlő kíváncsiság motivációs erejének - egy bizonyos személy (X) fogja magát és nekilát, hogy kiszélesítse tapasztalatai körét (X bizonyára empirista nézeteket vall), felkészülve egy esetleges nagyfalas vészhelyzetre, TR BELESZARIK EGY TESCOS SZATYORBA, mintegy 10 méter magasan.(Hát igen,akinek adja annak egy 6-os...)Hihetetlen?? Nos, pedig van ilyen is.
- Közérdekű közlemény: van ugyebár egy oldal melynek neve www.magnezia.blog.hu. Namármost van a szerkesztőknek remek érzékük és képességük a számítógép kezeléséhez plusz két kamerájuk is. E mellett olyanról is hallani, hogy vannak vállakozó szellemű mászók is, akik egész estés magyar BigUp Production-jellegű filmhez szívesen adnák nevüket.Ezeken kívül olyan is létezik, hogy hogy a két tényező közötti kapcsolat.Vegyük ehhez hozzá még az elszántságot, a "vágjunk bele valami újba, nagyba, mert miért ne" életérzést ÉÉSSSS kész is a terv miszerint akár ez meg is valósulhatna.Reméljük lesz belőle valami és még a videocontesten is eredményes lehet....
- Petiék még mindig nem érkeztek meg eközben, de hátha a következő percben teszik.
- Végezetül szeretnék hosszabb időre búcsúzni a kedves olvasóktól, mert sajnálatos módon egy hónapot skippelnem kell a mászásból, de ígérem még visszatérek!
- JÁTÁÁÁ!!!!
Tisztelt Ügyfelek! -part II.

Sok töprengtem hogy milyen mélyenszántó gondolatokat vessek fel a blogban de rá kellett jönnöm, hogy kicsit híjján vagyok ezeknek, ezért úgy döntöttem, hogy nyár közeledtével közzé teszem a cipőmet. Boreal Crux 41,5 (41,5es 5.10nél picit nagyobb) 2 út volt benne mászva.. 18000huf

(megkértem Danit, hogy tágítsa nekem, de túl nagy volt a lába..)














Most 4 napig szar időt mondanak, úgyhogy szomorkás mászásnak nézünk elébe -egyenlőre talán csak Marci tudja, hogy hol. Schleier, Misja... Egyik hideg, másik meleg, szóval sehogy se jó. (valószínűleg azért inkább a meleg lesz) Utána 3 hétig vizsgák, úgyhogy valaminek történnie kell most.

Jó mászást, meg szép időt mindenkinek..











2009. május 25., hétfő

Gerecse rally

Vasárnap az utolsó lehetőség egy kiadós mászásra, a Kis-gerecsei kőfejtőben. A célom egy Ekeke volt, ami múlt alkalommal egész megtetszett. (Loved by few, hated by many).
Zolit hívtam fel, hogy segítsen, ledumáltunk. De, hogy pontosítsunk elmentünk egyet bulizni a Gödör placcra. Nagy szerencsémre tízig lagziban voltam ingyenes itatóval. Nem sokkal utána Julival, a nővérkémmel - felvonultunk a Deák téren. Sikerült megmásznom Bajcsy Zsilinszkit, amiért néhány fiatal jól megtapsolt. Hát nem mondom, hogy könnyű...
Megindultunk a megbeszélt helyre, és nagy örömömre ott találtam Bálintot és Zagyvai Petit is. 45 másodperc múlva Törpével már úton is voltunk egy kis felderítő útra. Messziről kinéztünk, majd leültünk. Hiba. Sziasztok, na hoppá bocsánat, csak pisilni megyünk nyugi majd visszajövünk. Nem mentünk vissza. Sokszor történt meg ez az este, de végül, meg amúgy se koronázta siker próbálkozásainkat. Valószínű, mert csajok nem tudták átugrani a mércét. Az este folyamán beszélgettünk kicsit Zolival - mikor ránk ért - és Petivel, meg Julival is. Amikor nem volt már olyan fiatal az éjszaka, már csak hármasban lenéztünk a tánctérre - DJ Curtishez. Újra bebizonyosodott, hogy Törpe bődületesen érzi a zenét. Kis kudarcok, de jó hangulat után hagytuk el a helyet, hogy pihenjük magunkat.

Reggel 11 Osztyapenkauw. 11 perccel a megbeszélt találkozó után hív Zoli. Figyu Nándikám, most indulok otthonról. Nem soká rá hármasban hasítunk Pusztamarót felé. Út közben telefonokból megkapjuk az információt, hogy nem lehet Kis-Geribe eljutni, mert a Gerecse rally miatt egész nap le vannak zárva az utak:) Néhány hívás után elhatározzuk, hogy Tardosbányára megyünk, ami az állóképességünknek amúgy is csak jól jöhet. Oda felé jól tunigolt trabikat és ladákat csippanthatunk meg. Zökkenőmentesen megérkezünk a viszonylag hűs udvarba - olaszban.

Körül-belül huszan-harmincan lehettek és csak néha kellett egy útra várakozni. Mivel Zoli irtó gyors volt már meg is indulhatott egy Csiga-Bigában amolyan bemelegítésképp. Őt Peti követte, Petit pedig én. Örültem , hogy ilyen könnyű úton melegítünk, mert a mental limitemnek még be kellett állnia. Zoli megindult a Takonykor felé, de saját elmondása szerint nem ment úgy neki, mint legutóbb. Szerintem így is akkora mentálja van, amekkorákat esett. Sok iő telt el, de lassan eljött a kérdés, mit másszak. Az alapötletem a Zergevadász volt, de Zoli aztmondta a Zerge szebb. Így hát 8 köztessel indultam el, Zoli súgta a bétát, Peti meg szurkolt. A kunsztrész előtt volt egy nagyon jó pihenő, ki is használtam. Az út kulcsa furcsán sikerült, nem erre számítottam, de nagyon boldog voltam, amikor bennt maradt a kilendülés. Le is eshettem volna!? Az utolsó akasztás után szerencsére már könnyű volt, hát jól elfáradtam. Utána Zoli nézett még a Takonykorra, át is mászta, csak a vége nem feküdt neki igazán, mert elég magas. De annak szerencsére van egy másik, az eredeti verziója is.
Majd ha egyszer nem buli után jut el ide biztos jobban tud konc
entrálni a kis lépésekre.
Peti elindult a Zergében, de félúton feladta és aznap már nem akart kötéllel mászni. Mi Zolival egyet egyet dobtunk a Via Malára. Én kezdtem, de nem volt mentálom végigmozogni, úgyhogy ezt Zoli tette meg. Egy jó kis ugrás. Végül Zoli kivette a közteseket és úgy alakult, hogy többet nem másztunk.

Nagyon örülnék, ha nem kéne már iskolába menni és járhatnánk sziklára minden másnap, de hát egyszercsak ez is eljön. Amúgymeg fel a fejemmel, mert 4-es lett a Föci írásbelim!!! Mostmár nem bukhatok meg, köszi a segítséget:D.

2009. május 15., péntek

Rocks

Mennyire szeretjük mi a kis jó hangulatú Boulder Clubot, ami az egész évbe nyitva tartja kapuit a magyar mászóknak. Jaj, de jó volt oda járni, de most még is örülünk neki, hogy már majd egy hónapja nem sikerült eljutnunk a Lehel térre! Gondolnátok lustulunk, abba hagyjuk a mászást...szerencsére így Boulder Club nélkül is meg van a heti 3-4 mászó nap. Sokan elfelejtik a hosszú tél alatt, hogy nem csak a Buzi várja a mászókat, hanem a sziklák is! Pedig Gerecsébe is kő keményen lehet nyomatni a hétköznapokon, hétvégén pedig számos osztrák, szlovén mászó hely vár.
Gáborral, Ákossal és Nándival Kotecniken voltunk a hétvégén, elég jóra sikeredett, bár kicsit lustán másztunk. Talán jobban is kihasználhattuk volna az időt, de szerintem így is nagyon ott volt. Onsightolgatás volt a terv, valakinél maradt is ez valakinél nem.
Hétközbe kétszer is kijutottunk Geribe, persze csak délutánokra, de így is megérte...bemelegítettünk, projectelgettünk majd levezetgettünk...Ákos a Fenevadat próbálja minden erő bedobással, Nándi a Metamórfozist, én pedig a Fekete Pétert. Jövő héten jó lenne, ha mindannyian behúznánk a projectünket a megmászásaink közé.
Most hétvégére Adlitz Graben a cél, kicsit még kérdéses időjárási gondok miatt. Majd meglátjuk.
SZIKLÁRA MINDENKI!!!!