Petivel (Zagyvai) egy félbuli és féllófaszba alakult este után kisétáltunk a napsütötte Deák térre. A fejlődésről beszélgettünk. Miként is van ez, mert valahogy a kezdetekben könnyű nagyot ugrani, de később egy bizonyos szinten úgy érezzük megáll az ember. Azt hiszem mi is belecsöppentünk ebbe. És ide kell az a híres motiváció, hogy jussunk is valamire, ne csak megtartsuk évekig a szintet. Edzés? Valószínűleg igen.
Peti találkozott kedvesével, én pedig hazaindultam a napsütéses Váci utcán át. Otthonomhoz közeledve végig a sziklázáson gondolkoztam, mert úgy ragyogott az idő. De pechemre, mivel csak délben keltünk már nagyon elfordult az idő vaskereke. Mikor hazaértem a napomat szüleim megkoronázták azzal, hogy a Rackajam és Gyuri hel
yett a Fujitsu monitort nézhettem mindössze. Kicsit összekuszálódtak a dolgok, de ekkor még nem tudtam mire is fogok pihenten ébredni.
Singer féle 500 Ft-os kedvezményt használva juthassak be - az ébresztő keltett 10:30-kor. Csodálatos csillogás, mostanság már már kincs. Azonnal elhúztam az összes függönyt és támadásba lendültem. Nincs mese, ma aki nem megy sziklára az nem én vagyok! Kontaktoltam gyorsan Petivel (az igazival) , aki Barnáéknál aludt. Pörgős reggeli, egy kevés nyújtás majd a crashpadembe összedobtam a cuccaim. Apa pont kapóra jött, mert Benivel a Közlekedési Múzeumba tartottak, de előtte szívesen felkísértek a Budai-hegyek szívébe.Nagyon jó volt a feeling a napsütésben, a családom egy részével megérkezni az Illuminátorhoz. Szörnyen festett, mint ha nem szeretné, hogy megmásszam - újra összementek a fogások, még a legutóbbihoz képest is. Kezdenék készülődni mikor Peti hív, hogy az apja elvinne Ezüst-hegyre. Kár, hogy itt kell hagynom a tündéreket, de egyszerűen nem tehetek mást. A homokkő a szívemhez nőtt.
Barnáéknál pöcsölünk egy kicsit, összesározom a szőnyegüket, de utána száguldunk ki és 14:15-re elérünk a hölgyekhez. Bemelegítésnek feltúra, majd néhány mentálozás az Ezüst tömbön. Elmaradhatatlan mester él, amit most nem tudtunk megmászni - majd Kalahári fal!
Végre. Talán egy év után. A tanórákon szoktam itt merengni, de most itt vagyok!
Én kezdhetek. Furcsa a kőzet, ugyanakkor meglepően könnyen elmegyek elsőre a sarkazásig. Ezt még külön sem tudtam megcsinálni mindezidáig. Most sem sikerül. Nem keseredek el, belenézek a Gyíkvérbe. Nagyon adja magát. Nem is akarom, de harmadikra valahogy megtartom a kicsapást, tényleg egyszerűen ott ragadt a kezem. A top alá nyúlok (csapok) csak így leesek, de átnézem külön ezt a részt, hogy később tiszta legyen a dolog.
Peti következik, és egyből megküldi a Gyíkarc sarkazását! Megnézi a bouldert előről is de az ujjai még nincsenek eléggé bemelegedve a két rájbungos peremhez. It's my turn again.
Lekefélem a fogásokat és felhúzom az új Anasazim - lehet hogy ez a titka - de nagyon masszívan meg tudom fogni a Gyíkvér kunsztfogását. A kiszállást sem rontom el.
Olyan gyorsan történt mindez, fel sem fogom, nem is járja át a testem a nagy eufória. Legutóbb sokat rápróbáltam, és nagyon riszpektelni tudtam volna azokat akik megmásszák, különösen a sit startot. Fejlődés? Valószínűleg igen. A nehéz új jelentést nyer. Peti sajnos gyorsan feladja a mászást, mert érzi a lesérülés veszélyét. Megrengett a bizalma a Gyíkarcban.
Így hát csak én küzdhetek az ellenségeimmel. Megpróbálkozom a Gyíkvér sitstartjával és sikerül elsőre éppúgy uralni, mint az állóstartost. Tavaly még azt hittem volna óriási a különbség, de talán meg sem érdemli a + jelet.
Próbálkozok a Gyíkarccal, de minduntalan lepattan a sarkam, így hát inkább a nehezebb utakat, a Hegylakót ( fb. 8a - FA Kámvás Bálint) és a Kalahári-traverzt (fb. 7c+ Trav?) próbálgatom. Ment ahogy ment, próbálkoztam, és itt lehet hogy elindult valami új kezdete...
Holnap is kijövünk ha az idő engedi. Belemártom magam a nagyvadakba and see what I can do.
Mindenkinek szuper motivációt a fejlődés eléréséhez - Mindig van feljebb!
