2009. november 3., kedd

Erő

III. Ujjerő Boulder Verseny

Előnevezés nincs. PICCSA KURVVA. Emiatt kicsit korábbra kellett tennünk a kelést, hogy kapjunk egyáltalán pólót, mert csak ötvenet sikerült rendelni. Negyed órát csúszunk reggel Petivel, de aztán máris úton vagyunk az outikkal a Budafoki úton. Már a kapuban 3 ismerős országútis betyár fogad. Márk azt mondja már nincs póló a méretünkben, a tetves gecibe...Reménykedünk egy kicsit hátha ez ismét csak egy tréfa, de amikor benyitunk a "bátran nyiss be boulder terem" ajtón és megcsap a 70 magyar kupás izzadságszaga, realizáljuk a tényt. Azért kapunk egy L-es és XL-es pólót. Benevezünk Ifi A-ba is ha már beleférünk a kategóriába, mert Redtom azt mondja az első három harcos nyereményei minden kategóriában azonosak!! Nice. Köszöngettünk akinek tudtunk, aztán Barnával és ÍBálinttal kimentünk a Tescoba néhány Lionért.

Kezdetét vehette a verseny. A női selejtező (15db) után az első férfi csoportba kerültünk, ízottak a Miurák meg Anasazik(dekás).

anyádat nyaltamm
A tíz selejtezőből 6 elég könnyű volt, sokan sittelték őket. Szépek voltak, technikássak és nehezek..Az egy dolog hogy nekem tetszettek, én most nem vagyok jó formában, így nagyon nehéznek tűntek nyáron jó időben gyakorlatilag mindenhol szeretek mászni... 4 boulder kicsit magasabbra tette a lécet a picsánknak. Peti a highball, reibungos selejtezőben szerencsére(?) megmentette az életemet, mert gecire spotolt.
(...)
Rábaszódok az ufófejre, mint Gazsibá az ingyengulyásra, valamint ugyanezzel a lendülettel le is esek. Ez volt az utolsó próba, be kell adni a versenylapokat. 10/7 és 10/6 lett a mérlegünk. Zolinak is 7 az első csoportból. Amiről számunkra egyből ddedebebizonyosodott, hogy a döntőbe nem fogunk táncikálni. Illetve mégis mert neveztünk az IFI A-ban!!

nice pants man!
A többi csoprt csak borús felhőket hoz a lelkünk tisztása fölé. Papír 9 TOP. Gál Bence 10. Király Bandi 9. Mi lesz velünk??Nem bírjuk. De ekkor megcsillan a fény az Overhang 2 ifjú blogolója szemében. Mivel barikc14 7 Topot mászik nyolc kísérletre mindössze fél óra alatt! Mr Brown tíz perces pihenőt vesz a nyirkos, de tiszta napsütéses hideg levegőben. Újult erővel tér visza és csapatja neki. 7 TOP 2 Zóna, imádkozzunk b döntőjéért.

Miközben folynak az események eltekerünk Peti nagyijához a körtérre dióstésztát és palacsintát enni. Csomagolunk is belőle a versenyre. (a diós tésztát otthagytuk véletlenül egy dobozban, ha valaki megtalálná egy kicsit hagyjon.). Visszaérkezünk. Barnának megvan a döntő! Egy kanapéhelyről áhítozunk. Fél óra után felszabadul egy két hely. Climbing magazinokat olvasunk. A klettern magazinokat csak ízer bálint tudja elolvasni. respect. Erdei Lillát a pénztárost megpróbáljuk befűzni, hogy adjon mindössze ingyen italt és ételt. 5000 puszi az ára. Akinek az egyik edzés után marad fölös másfél órája(+ráadás)...;).

Szegény Csapajevnek lesérült az ujja így nem vehetett részt a döntőben:(

Izolálunk, kicsit késve melegítünk. Főleg Peti szívja meg, neki van a legkevesebb ideje. Kettőnk közé férközőött egy nagyon tehetséges 30 évesnek kinéző százhalombattai tizenéves fiatal is, akit nagyinak hívnak.
Az első útban megkapjuk a tatabányához hasonló mikroperemes kunsztot. Ez az egyetlen topunk a döntőben. A második úton Petivel mindketten beszopjuk a faszt..a negyedik út egy király kis travi (bár biztos könnyebb mint a Magasfeszültség 7B/+ FA: István Ágh First repeat v. SA: Bálint Ízer kőároki traverzboulder.) , ami szerintem jó nehéz. Mindössze zónát érünk el. Az ötödik út mászhatatlan, mindössze annyit tudunk meg belőle, hogy Gál Bence bivalyerős. A hatodik út a legszebb mind közül, furcsa mód megmászója ennek sem akadt, csak 2 top minusz.

Papír és Szilvi állt a dobógó legfelső fokára. Én nyertem Ifi A-ban egy Loki cipőt meg egy havibérletet, Peti meg egy havibérletet( hoppá mintha ez már lett volna!?, igen bazdmeg mindketten nyertünk, na most mi lesz!).

Nagyon fasza kis verseny volt. Szépek voltak az utak, jól megvolt szervezve, jók voltak a díjak is. Egy bulival meg is kellett koronáznunk. Eltekertünk a három királyfi palotájába, majd a Corvintetőn kötöttünk ki. Henci volt a legkeményebb, aki 100/ból 97 nőt megkérdezett, hogy táncolna e, inna e vele vagy bejön e neki egyáltalán. A fennmaradó három százalékot azért nem kérdezte mert ezt már megtette előbb. Jó kis este volt. Hajnali hatkor indultunk haza. Picsák voltunk és a hideg miatt feltettük a BKV-ra a bicajokat. 8-kor már otthon csicsikáltunk

Megjegyzem tegnap kezdtük meg a bérletet. Ma csak edzeni voltunk lent és nagyon adja, úgyhogy készülj búzaklub a visszatérésünkre.


4 megjegyzés:

Izer Bálint írta...

látom sokat nézted az everestgym boulder, döntő videójának utolsó két percét, ahol Áron beszél...
baszki én is sokat néztem.

Nándi írta...

:D

barna írta...

azért a kifinomultabbak számára észrevehető egy "legalább ebből is l-lá-lá-lll-láccccik hogy megküzdök azzz...elemekkel" utalás is:D
ui: azmiaz a kép?:D

Izer Bálint írta...

hát igen. most már reccen van.