2011. január 28., péntek

Nincs árnyék fény nélkül (barna tollából!!!)

Kezdem az árnyékkal.
Ma ünneplem a 38. napfordulóját annak a neves eseménynek, amelyet úgy hívnak: kihagyás. Igaz, másztam dec. 22. óta kétszer is, de az első fél órásra sikeredett és lesérüléssel járt, a második hosszabb volt ugyan, de kiábrándulás kísérte. Bizton állíthatom, hogy eljutottam arra a pontra, amikor a kihagyás többé nem tekinthető pihenésnek, hanem a hanyatlás lassú, de annál biztosabb útjára vezet. Mindemellett semmi jelét nem látom az ujjjam javulásának.
-
Biztosan sokan éltek már át olyan pillanatokat,melyekre nem emlékeznek. Az álom édes pillanatait,melyeket az ébredés érthetetlen feledése követ,most nem számítom. Szóval ezek a bizonyos momentumok... Legtöbben ezt valamiféle tudatmódosító szer hatására tapasztalják. Leggyakoribb esetben a szóbanforgó szer az alkohol.
Emellett valószínű,hogy legtöbben láttak már filmben elektrosokkos jelenetet. Magas feszültség hatására is elérhető ez a bizonyos emlékezetkiesés.
Namármost. Jelenleg egy farmon lakom,ahol sok a tenyészállat és ezeket az állatokat értelemszerűen gazdáik igyekeznek a farm határain belül tartani. Mi erre a megfelelő eszköz? Villanypásztor.
Képzeljük el azt a villanypásztort,amely képes akár egy nekidühödött bikát is jobb belátásra késztetni. Valamint képzeljük el,hogy valamilyen felfoghatatlan oknál fogva a farm legelhagyatottabb részén fut egy ilyen villanypásztor,fejmagasságban! Vegyünk ehhez egy laikus farmlakót,jelen esetben engem,és kész a kép.
Életem egyik legnyugalmasabb helyén,annál is nagyobb nyugalomban sétálok a bizonyos farm bizonyos részén Jamesszel,aki egy fejjel alacsonyabb nálam,és nem mellékesen 19 éve a farmon él. Egyszerre csak ez a felkiáltás üti meg a fülem: Shit! De már késő. A következő pillanat(ok) kimaradt(ak). Mikor észhez térek, a földön találom magam és fogalmam sincs semmiről...
Kijelenthetem,hogy a közvetlenül az agyba vezetett áram jobban kiüt, mint az alkohol.
-
Munkakérdés. Nem olyan kecsegtető,mint első elgondolásra tűnt.Akit mélyrehatóbban érdekel a téma,az ne legyen rest tanulmányozni a következő oldalt: www.pappito.com
Két hétig vigyáztam gyerekekre,amit alapvetően élveztem,de azért nem nekem való ezt lássuk be. Ha lenne óvóbácsi képzettségem,akkor pillanatok alatt munkát is találnék,mivel az itt hiányszakmának számít. De nincs. Mászótermekbe meg nem keresnek jelenleg senkit. Na de mindegy. Munkakeresés in progress. Erről ennyit.


Fény
Életemben először léptem ki Európából,ami nekem nagy örömet okoz. Csodálatos ország ez itt. Az emberek közvetlenek,mindenki kedves, a boltokban az eladók megkérdezik, hogy vagy,remélik jól. És ez nem csak egy bevett szokás. Valóban érdekli őket. Általában mindenki tudja hol van a mi kis hazánk és sokaknak a főváros sem okoz problémát. Ez egy jóléti társadalom. Alapvetően. 4hét alatt egyetlenegy csövest láttam. A lazaságról: senkit nem érdekel hogy nézel ki,a kiwik fele mezítláb jár (énis rászoktam-szilveszter óta nem volt cipő a lábamon). Bemehetsz mezítláb a bankba,ahol persze megkérdezik,hogy telik a napod, de senki nem néz hülyének. Vendégszeretet? Az határtalan. De ez amúgy Magyarországon kívül jellemző... Megismerkedtem ausztrálokkal, kiwikkel, hollandokkal.... Mindenki mondta hogy ha feléjük járok,mindig lesz egy szobájuk számomra.INGYEN!!! Na ilyesmik az emberekről.
Az ország. Gyönyörű. Pedig még csak az északi szigeten vagyok. A déli sokkal szebb azt mondják. Az óceánnal lehetetlen betelni. Hihetlen. Nekem nincs rá több szavam.
Csajkérdés. Dagadtból van sok. Nemdagadtból is de azoknak a zöme turista. DE. Az is igaz,hogy itt láttam az egyik legszebb lányt életemben. Sajnos csak 5percre kb. De mindegy az is valami.
Kilátások: vasárnap vagy hétfőn startolok délre vonattal két itt megismert holland társaságában. A repjegyem márc. 17-re szól. Ha addig nem találok munkát vagy olyan helyi csajt aki hajlandó belemenni olyanba hogy igazoltan minimum egy éve kapcsolatunk van (így automatikusan kapok munkavállalóit), akkor megyek haza. És ha az ujjam is úgy akarja akkor 19-én buziklubb. Ha meg találok valamit akkor az kizárt dolog kérem mert én azt nemtudom.

2011. január 20., csütörtök

Nagy Ölelés


Videó a Nagy Ölelés harmadik, Tomi általi megmászásról.
Jóllehet nem a konkrét megmászás, hanem csak egy póz a kamerának, de hát ez a trendi. This iz how we do it.


Részemről mostanában annyit, hogy majd két hetet ki kellett hagynom torokbetegség miatt. Már azóta egyszer másztam itthon és már indulhat is vissza a progress.

2011. január 15., szombat

Élet a vizsgák környékén

Mindenekelőtt pár hét után rettenetesen ingerszegény. (Ezért is lehet ez a második bejegyzés 3 napon belül.)
De volt egy elhatározás: a mászással ezen a télen nem hagyok fel, csak a hozzá csapódó -sok időt felemésztő- tevékenységeket (nyújtás, erősítés, pihenés, ésszerűség...) redukálom 0-ra.
eredmény: mászás 7/10, jobb középső ujj ízület 4/10, ugyanazon ujj ínhüvelye 3/10, bal bicepsz 2/10 => 16/40 állapotom tehát maximum elégséges, ez az út sem vezet az üdvösséghez.
Bár ezzel az ujjal azért lehet mászni, nem vagyok influenzás és nem kellett sokat kihagynom. Lehet, hogy jobb jegyet érdemelnének tagjaim.
De ideje visszatérnem a mátrix(ok)ba....

2011. január 14., péntek

Morzsák 2005-ből

"Május 30. Hétfő

pihenés, előző nap verseny volt

Május 31. Kedd

Boulder Franciabányában
kb. 2 1/2 óra
bőrhóhér 3.-ra
sziklatömb jobb oldalt (állítólag 10-)

Június 1. Szerda

edzés Boulder Clubban
2 óra boulder (piros kunszt 1100-as minuszra)
erősítés: 500 hasizom

Június 3. Péntek

1 - 1 1/2 óra boulder Pázmándon
vizes sziklák => nem lehet nehezet mászni
500 felülés

Június 4. Szombat

5 1/2 óra boulder pázmándon
könnyebb kunsztok
propeller (nem végig)
saját projekt a propeller mellett (kb 9-/9)

Június 5. Vasárnap

pihenőnap

Június 6. Hétfő

pihenés, fáj a könyököm (ízület)"